fbpx

Felháborítónak tartom, hogy annak ellenére, hogy egyre több kétségbeesett érettségiző diák véleménye kerül nyilvánosságra, sokan – akik nincsenek, és soha nem is voltak  a mi helyzetünkben – még mindig úgy gondolják, hogy sokkal egyszerűbb ilyen körülmények között felkészülni a vizsgákra, hiszen egész nap itthon vagyunk, bőven van időnk tanulni, mert más dolgunk nincs. Ez így tényleg nagyon jól hangzik… kár, hogy a valóságban mi ezt egészen máshogy éljük meg. Azt miért nem kérdezik meg, hogy nekünk mi a jó?!

Több mint 11 éven keresztül ugyanabban az oktatási rendszerben tanultunk, ebben nőttünk fel, tudtuk, mit várnak el tőlünk, és mit kell tennünk azért, hogy céljainkat elérjük. Majd amikor már mindent eltervezve, a jövőnket szinte magunk előtt látva nekivágtunk volna életünk egyik legmeghatározóbb időszakának, az egész rendszer megváltozott.

Az online oktatás bevezetése óta okkal gondolhatják sokan, hogy rengeteg időnk van itthonról készülni. Csakhogy az oktatás nem állt le… már ha ezt lehet annak nevezni. Online megtartott óráink egyáltalán nincsenek, de elvárják tőlünk, hogy reggeltől estig írjuk a beadandókat, amiket a tanórák hiánya miatt általában nem tudunk az internet segítsége nélkül megoldani, így egész nap a képernyőt bámuljuk. A nap végére megfájdul a fejünk, egyre agresszívabbak vagyunk és a szemünk is kiszárad. Miután órákat dolgozunk egy feladattal, és büszkén elküldjük a tanárnak, általában csak egy jegyet kapunk rá, de nem tudjuk meg, hogy az esszénkre miért hármast kaptunk ötös helyett. Nem a tanárokat szidom, nekik is meg kell birkózniuk az új kihívásokkal, de sajnos így elég nehéz érettségire készülni.

Kép forrása: tes.com

Olyan tantárgyakból is rendszeresen kapjuk a feladatokat, amikre később a többségnek nem lesz szüksége, mint például az ének, vagy az etika, így ezek a feladatok elveszik azt az időt, amit az érettségi tárgyakra való készülésre fordíthatnánk. A házik megírása után, ha időnk maradna is a tételek tanulására, energiánk már biztos nem lenne.

Ezek után képesek azt mondani, hogy nincs akadálya annak, hogy az érettségit a tervezett időben és módon tartsák meg?! Így nem lehet alaposan felkészülni!

Én azt tartanám a legjobb megoldásnak, ha a vizsgák elmaradnának, és az év végi jegyeinket kapnánk meg érettségi jegyként. Mivel így nem lennének százalékos eredmények, az egyetemek férőhelyeit maximalizálni kéne, és az első szemeszterben, vagy az első évben lehetne kiejteni azt, aki nem oda való.

Nem csak az oktatási rendszer változott meg, de az egész életünk, és ki tudja meddig lesz ez még így. Osztálytársaim minden nap mesélik, hogy nem tudnak aludni éjszaka, néha csak ülnek a tankönyvek felett és sírnak, mindenki feszült, és beleőrül a bizonytalanságba, nem beszélve a bezártság lelki hatásairól, amit az egész ország tapasztal. Rádöbbentünk arra, hogy a barátainkkal valószínűleg két héttel ezelőtt ültünk utoljára együtt az iskolapadban – amit akkor még nem is sejtettünk – és arra, hogy a legtöbb ember életében természetes események, mint a ballagás, a bankett és a szerenád nekünk lehet, hogy soha nem lesz megtartva. Ezek a hírek szintén nem segítik a készülést. Apróságnak tűnhet, de minden középiskolás életében fontos szerepe van ezeknek a rendezvényeknek.

Schindler Lisa, végzős diák


A fenti cikk Schindler Lisa végzős diák álláspontja, amelyet az ADOM Diákmozgalom részére beküldött, mi pedig publikáltuk. Ha egyetértesz a mondanivalójával, oszd meg a cikket!