fbpx

A 2020-as év nem hozta a tőle elvártat. Mindenki nagy reménnyel kezdte az új esztendőt és kíváncsian várta, hogy mit tartogat a számára. Azonban az öröm helyét a fájdalom vette át szívükben, a gyász fájdalma. A megannyi aggódás beteg szeretteinkért, barátainkért, illetve a tehetetlenség előhívta belőlünk a halandóság érzését.

Ilyen karácsonyt még nem ünnepelt az emberiség, melyben a tragédia és az öröm forr össze. Néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni a nálunk kevésbé szerencsés, kiszolgáltatott emberekről, főleg amikor a saját életünk sem egyszerű. A pandémia ideje alatt a szegények, nyomorban élők helyzete még reménytelenebbé vált, mint amilyen azelőtt volt. És bár a mindennapi ember életét is megnehezíti a helyzet, meg kell hallanunk az elesettek jajkiáltását. A házi feladat az, hogy mindenki elgondolkozzon rajta, hogyan tudna fényt vinni mások szívébe, hogy ne boruljon sötétbe a karácsonyuk.

Az ADOM Diákmozgalom életét a járvány a digitális oktatás bevezetésével érintette közvetlen módon, így mi idén házi feladatunkat azzal próbáljuk elvégezni, hogy rászoruló diákok számára adományozunk digitális eszközöket. Mivel adatok támasztják alá, hogy a távoktatás a diákok közel 20%-át nem éri el digitális eszközök hiánya miatt, így pont azok a tanulók maradnak le leginkább az amúgy döcögősen zajló távoktatásból, akiknek egyébként is a legnehezebben megy a tanulás: a szegények. Márpedig egy hátrányos helyzetű diák számára a társadalmi felemelkedés szinte egyetlen lehetőségét jelentené az oktatás.

Így arra kérünk mindenkit, akinek otthon van olyan használt laptopja, amire nincs szüksége, és szívesen felajánlaná egy diáknak, aki ennek hiányában nem tud tanulni, és így az idő teltével fokozatosan csökken a társadalmi mobilitás esélye, az keressen fel minket és mi szívesen közvetítjük valamely rászoruló diáknak.

Tegyük boldoggá a karácsonyt! Segítsünk másokon!

 

Kapcsolódó cikk:

Adományozd használt digitális eszközöd egy rászoruló diáknak! | ADOM Diákmozgalom

Az ADOM Diákmozgalom 2020. december 13. és december 20. között használt, de jó állapotú digitális eszközöket gyűjt hátrányos helyzetű diákok számára, hogy ők is bekapcsolódhassanak a digitális oktatásba…