fbpx

“Az oktatás feladata, hogy megtanítson minket az erőteljes és kritikus gondolkozásra. Emlékeznünk kell, hogy az intelligencia nem elég. Intelligencia és egyéniség – ez a valódi oktatás célja.”
– Martin Luther King

A diákok többsége napi szinten, személyesen tapasztalja a magyar oktatás túlterhelő természetét és elmaradottságát. Ebben a blogbejegyzésben főként véleményemet és néhány személyes tapasztalatot szeretnék kifejteni.

A hazai oktatás számos módon hátráltatja a diákok szociális és mentális fejlődését. Véleményem szerint három fontosabb hátráltató tényező játszik szerepet ebben. Fontos persze megemlíteni, hogy néhány ilyen tényező kétélű kard, mely pozitív tulajdonságokat is hordoz magával.

1. A kritikus gondolkodás

A legfontosabb szempont, melyre a magyar oktatás tulajdonképp gondot sem fordít vagy csak minimálisan érint, az a kritikus gondolkodás elsajátítása. Az oktatási rendszer annyit vár el, hogy a tanárok adják le az anyagot, majd a diákok tanulják azt meg, és végül öklendezzék vissza egy papírfecnire, más néven dolgozatra. Ezután egy árva lelket sem érdekel, hogy azt a tudást megjegyzi a diák vagy elfelejti. Nem vélik fontosnak az oktatás vezetői azt, hogy gondolkozzunk és alkalmazzuk a megtanultakat az elsajátítás érdekében. Az iskola nem tanítja meg a diákokat arra, hogy valójában gondolkozzanak, tűnődjenek, ez probléma. Ösztönözniük kellene arra, hogy mindent kérdőjelezzünk meg és gondoljunk át. A kritikus gondolkodás a modern társadalom egyik legfontosabb eszköze, ezért vélem olyan fontosnak annak fejlesztését.

2. Uniformizálás

Egy másik tényező, mely részben kapcsolódik az első szemponthoz, a véleményelfojtás, uniformizálás. Ezzel arra célzok, hogy az oktatás olyan embereket képez, akiknek nincs véleményük, megkülönböztethetetlenek. Felteszek egy fontosabb társadalmi kérdést egy diáktársamnak és számtalanszor azt feleli, hogy “Nem tudom”, vagy épp “Nekem mindegy”. A magyar iskolarendszer korlátozza a diákok egyénének, személyiségének fejlődését. Nem hagyja a tanulókat kibontakozni és akadályozza érdeklődéseik folytatását.

A kép illusztráció.

3. Túlterheltség

Az utolsó tényező kulcsfontosságú, ez a túlterheltség mizériája. Ez a probléma mind a tanárokat, mind a diákokat érinti. Olyannyira hozzászokott az összes diák és tanár ahhoz, hogy az iskola túlterhelő és elnyomó, hogy már meg sem kérdőjelezik, mi célból. Ezt a nyomást főként a tananyag mennyisége és a tanulás üteme gyakorolja ránk. A legtöbb diák gyomorgörccsel lép be az iskola ajtajain, attól félve, hogy milyen számonkérések várják őt az adott napon, még akkor is, ha mindent tud, ami elő van írva. Ez az oktatási rendszer nem effektív a tudás raktározására és rosszul van megtervezve a diák közérzetének szempontjából.

Összegezve tehát levonhatjuk, hogy számos probléma van a magyar oktatással, csak néhány fontosabbat említettem ebben a bejegyzésben. Az oktatás mostani állapota véleményem szerint elfogadhatatlan, mivel tisztában vagyok más országok rendszereivel is, azok sem tökéletesek, de fényévekkel a magyar rendszer előtt állnak. Feltételezhetjük, hogy sokan elfogadják ezt a kóros szisztémát és ezáltal áldozatai is lesznek. Én minden erőmmel javítani szeretnék a helyzeten, hogy egy effektívebb rendszert tudjon az ország kialakítani. Kíváncsian várom, mit hoz a jövő.


A szerző Horton Justin, az ADOM Diákmozgalom tagja.
Ha Neked is hasonló tapasztalataid vannak az oktatásról, oszd meg ezt a bejegyzést!
Ha Te is szívesen elmesélnéd a tapasztalataidat, írd meg nekünk a diakmozgalom@gmail.com e-mail címre, és a legigényesebb írásokat örömmel közzétesszük!
Ha pedig szívesen tennél is egy modernebb oktatási rendszerért, akkor csatlakozz hozzánk!

 

Kapcsolódó cikk:

“Próbálok ébren maradni” – egy túlterhelt diák küzdelme a magyar oktatással | ADOM Diákmozgalom

Ülök a nyelviskolában. Nyolc gimnáziumi tanóra után. Nézek magam elé, próbálok ébren maradni. Elkezdődik a kommunikációs óra. Beszélgetünk és érzem, hogy röhögőgörcsöt kapok. Nagyon jó érzés végre nevetni, de érzem, hogy fáradt vagyok, mert általában csak a legfáradtabb pillanataimban kap el a röhögőgörcs. Tudom, morbid, hogy egy ilyen vidám jelenséget hoz ki a fáradtság az emberből.