fbpx

Már a COVID-19 előtt is óriási problémát jelentett a társadalom számára a szociális médiától való függés. A gond ott kezdődött, mikor egy családi ebédnél, vagy egy kávézóban az emberek nem egymással kommunikáltak, hanem az okoskészülékekbe mélyedtek.

Felmerül a kérdés, hogy a jelenlegi vírus helyzetben milyen hatással vannak az emberekre a digitális eszközök? Idén már egy éve digitális világban élünk és bekövetkezett egyesek félelme, minden személyes kapcsolatunk áthelyeződött az online világba. Az iskolákba nem kell bejárni órára, hanem helyette videókonferenciák vannak, a legtöbb cég „home office”-ban van. Az étel házhoz jön érintésmentesen, de még a kézfogást is emojik helyettesítik.

Ez a probléma legfőképp a Z-generációt érinti, mert egész nap a számítógép előtt ülnek a távoktatás miatt. Azért egész nap, mert délután is tanulni kell. Tanulni kell, mert elvárják, hogy ugyanúgy teljesítsenek, mintha minden rendben lenne. De nincs minden rendben! Egy hosszú év ölelések, kézfogások, közös nevetések, boldog emlékek, valamint a normális világ nélkül egyeseket porba tipor lelkileg. Sebet hagy több ezer diák lelkében, amit nem lehet meggyógyítani. Mindenki keresi a kapcsolatokat, mert az ember társas lény, és barátok, ismerősök nélkül depresszióba zuhan. Az egyetlen megoldást jelen helyzetben a szociális média nyújtja, aminek rengeteg előnye van egy ilyen helyzetben, viszont ugyanannyi hátránya is. 

Ebben a világban olyannyira felgyorsult az információáramlás, hogy pillanatokon belül mindenkinek ott lesz a hírfolyamán a legfrissebb hír, függetlenül attól, hogy hol történt a világban. Nos, ebben a helyzetben az emberek hozzászoktak ehhez és folyamatosan figyelik, gyakorlatilag várják, hogy értesítés érkezzen a telefonjukra. Ha egy percig elmegy az internet, olyan riadalmat vált ki az belőlük, mintha halálosan megfenyegették volna őket. Mivel a legtöbb örömforrást az okos készülékek nyújtják a diákok számára, kialakul egy függőség. A világon a legtöbb diák függővé vált, nem feltétlen azért mert akarták, hanem mert rá lettek kényszerítve. A függőség egy betegség, amit gyógyítani kell. De hogyan? Vajon ebből a helyzetből ki lehet lépni egy egész nemzedéknek?

Most biztos azt gondolják a legtöbben, hogy ők nem függők (a függőség első jele a tagadás), viszont nagyon kevesek lennének képesek ebből a korosztályból letörölni az Instagram-ot, Snapchat-et, Facebook-ot, Viber-t és társaikat. Valójában nem is lehet, mert felhasználók függenek tőlük, minden információ itt áramlik, és ha valaki letiltja a fiókját félő, hogy lemarad egy vagy több nagyon fontos dologról. Ezek a felületek addig hasznosak, amíg valóban pozitív hatásuk van a felhasználók életére. Mert képesek elvonni a figyelmet a tanulásról, vagy a munkáról. Észre sem veszi az ember és már fél órája olvasgatja a mémeket, de kevésre emlékszik belőle, ha visszagondol. Ki lehet tenni egy megtévesztő posztot, amin látszik a boldogság a vesztegzárban is, viszont ez lehet, hogy nagyon rosszul érinti azt az embert, aki már hónapok óta be van zárkózva és ennek a bejegyzésnek köszönhetően még boldogtalanabb lesz, mert úgy érzi az ő élete nem olyan jó.

Vegyünk csak egy egyszerű példát. Ha lemész kutyát sétáltatni, de a telefonod elfelejted magaddal vinni, elkap egy kisebb szorongás. Furcsa, mert nem tudsz zenét hallgatni, hogy lenyugodj, nem tudod mennyi az idő, valamint segítséget sem tudsz hívni, ha valami történne, ugyanígy téged sem tudnak elérni. Fellép az az állapot, hogy nem érzed magad biztonságban, ezért lerövidíted a sétát, hogy hamarabb hozzáférj az eszközödhöz.

Az diákok többsége késő estig netezik, mert úgy érzi, egy hosszú nap után megérdemli a kikapcsolódást. Nem foglalkozik vele, hogy egyébként is a nap nagy részében ezt tette. Ezután nem piheni ki teljesen magát a káros fények miatt, és ez egy végtelen ciklussá alakul, amiből nehéz kilépni. Egyre motiválatlanabbak és kimerültebbek lesznek a diákok. Ma már ez nem csak az ő hibájuk, hanem a társadalomé és a helyzeté, ami rászoktatta a diákokat online világ fogyasztására, azaz függővé tett egy egész nemzedéket. A mókuskerékből ki lehet lépni, de ehhez egy szakemberre van szükség, egyedül nem megy.


A szerző Varga Márk, az ADOM Diákmozgalom tagja.
Ha Neked is hasonló tapasztalataid vannak az oktatásról, oszd meg ezt a bejegyzést!
Ha Te is szívesen elmesélnéd a tapasztalataidat, írd meg nekünk a diakmozgalom@gmail.com e-mail címre, és a legigényesebb írásokat örömmel közzétesszük!
Ha pedig szívesen tennél is egy modernebb oktatási rendszerért, akkor csatlakozz hozzánk!