Úgy gondolom, nagyon szerencsések vagyunk amiatt, hogy egy egész hetet tölthettünk Strasbourgban. A többi EYE résztvevő, akivel beszéltem, csak pár napig maradt, nekünk viszont sikerült annyira bejárnunk Strasbourgot a rendezvényt megelőző napokban, hogy hazafelé jövet olyan érzésem támadt, mintha két külön városban jártam volna.
Ott volt a „városnézős Strasbourg”. Varázslatos, karakteres hely, ahol annyi időt töltöttünk, hogy választottunk kedvenc kávézót (ahol a rózsaszín óriás macaron kihagyhatatlan), jártunk „mütyűr-vásárban”, és spontán végig hallgattunk egy kisebb zongora koncertet az egyik templomban. Természetesen kihagyhatatlan volt a Cathédrale Notre Dame de Strasbourg, ahova kellemes meglepetésünkre ingyen be tudtunk menni, illetve a Petite France, ami Strasbourg történelmi központja. Bár fejben tudtam, hogy Strasbourg világváros, az, hogy az első napokban sétálva is sikerült bejárnunk (legalábbis akkor úgy éreztem), és rengeteg apró élményt szereztünk, mégis azt az érzést keltette bennem, hogy egy bensőséges francia városkában vagyok. Erre ráerősített az a tény is, hogy nincs mit szépíteni, a franciák Strasbourgban sem tudnak annyira angolul. Így kézzel, lábbal, néha olaszul, németül, néha oroszul elboldogultunk, és persze volt pár remek franciául tudó tolmács is a csapatban (akiknek külön köszönet).
Aztán csütörtökön kinyílt a világ. Megismertük Strasbourgot, az Európai Parlament székhelyét. A közlekedés rögtön elkezdett bonyolódni, kellett intézkednünk és villamosoznunk egy kicsit, mire meglettek a bérleteink, de végül eljutottunk az Európai Parlamenthez. Számomra a nyugis, nézelődéssel töltött napok után kultúrsokként hatott az EYE nyüzsgése. Maga az épület kicsit Bábel tornyára emlékeztetett, ahol rengeteg nyelvet hallani, nagyon sokféle emberrel találkozni, és nagyon nehéz eligazodni is. A programokra akkora volt az érdeklődés, hogy szinte alig jutottunk be, de ahova sikerült, az nagyon informatívnak és inspirálónak bizonyult. Érdekes volt személyesen találkozni a képviselőkkel, kérdéseket feltenni nekik, és megosztani a gondolatainkat. Esténként európai feltörekvő zenekarokat hallgathattunk, akik fenomenálisak voltak. Személyes kedvencemmé vált a szlovén Pantaloons trió, akik rézfúvós hangszerekkel és dobbal játszanak instrumentális zenét, majd hallgassatok bele. A soknyelvű közegben a zenéjük szövegnélkülisége ideális volt, nagyon összehozta a jelenlévőket. A koncertek remek alkalmat jelentettek az ismerkedésre is, a közös ugrálásnak nagy a közösségépítő ereje, néhány ott megismert fiatallal még mindig tartom a kapcsolatot. Összességében a strasbourgi út óriási élmény volt, nagyon mozgalmas és tartalmas. Alkalom adtán biztosan visszalátogatok oda, mivel bár viszonylag hosszú időt töltöttünk ott, úgy érzem, a város még mindig sok mindent tartogat, és még korántsem ismertem meg annyira, amennyire szeretném.
