Az elnökség bemutatása – Merucza Tibor Alex

ADOM Diákmozgalom

– Mielőtt csatlakoztál az ADOMhoz, vettél részt oktatással kapcsolatos megmozduláson?

– Mikor az első tüntetéshullám volt, 2016-ban, ha jól emlékszem, még nagyon kicsi voltam, nem tudtam részt venni a tüntetéseken. A második hullám, ami tavaly év elején kezdődött, abban már aktívan részt vettem

– Mikor csatlakoztál a mozgalomhoz?

– Ha emlékezetem nem csal 2021 novemberében vettek fel segítőnek és viszonylag hamar, január-februárban már aktív tag lettem

– Mi a különbség az aktív tagok és a segítők között?

– A segítők az újonnan csatlakozott aktivisták, akik még nem teljes jogú tagjai a mozgalomnak. Akkor lehetnek aktív tagok, ha egy tag javasolja őt, a többiek pedig megszavazzák. Az aktív tagoknak van joguk különböző stábok vagy csapatok létrehozását kezdeményezni, – mint ahogy én is tettem a miskolci csapattal. Fontos kiemelni, hogy egy alulról felépülő szervezet vagyunk, segítők, aktív tagok és elnökség.

– Miért csatlakoztál az ADOMhoz, mi vezetett rá erre a lépésre?

– Amikor először hallottam róluk, még Független Diákparlamentként működtek. Hatodikos voltam és egy Országos Diákparlament ülésen az elnök minden programhoz hozzátette, hogy „egyébként ezt az FDP-vel együtt dolgoztuk ki”. Aztán később ismét szembejött velem, ráeszméltem mennyire fontos ügy ez számomra, és szerettem volna tenni valamit, hogy az oktatás előrébb haladjon. Illetve megláttam, hogy a szervezet mennyi lehetőséget kínálhat fel. Úgy érzem, eddig is rengeteget kaptam az ADOMtól.

– Miért szeretted volna betölteni a kommunikációs alelnöki pozíciót?

– Ez egy fogós kérdés! Alkalmasnak találtam magam, hogy az ADOM külső kommunikációjáért feleljek. Rengeteg reformötletem volt, és még van is; például én lendítettem fel az ADOM YouTube csatornáját, oda folyton kerülnek ki a tartalmak

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Jelenleg egy vitát szervezek, kettő nagyon érdekes személlyel, de több részletet nem árulhatok el erről. Ha minden jól megy, itt, Miskolcon élőben fog menni. A YouTube-ra továbbra is kipakolni a tartalmakat, valamint beindítani a podcastet az ADOM-stúdióban

– Mi a feladatod, kommunikációs alelnökként?

– Az én feladatom, hogy az ADOM különböző social media felületeken aktív legyen, a közéletben rendszeresen szerepeljen. Én felelek a helyes kommunikációért, ez azt takarja, hogy véletlenül se kerüljön ki olyan, ami félreérthető, esetleg felhasználható ellenünk. A sajtó megkereséseivel nemcsak én foglalkozok, de alapvetően azok is hozzám tartoznak.

– Miért szereted csinálni?

– Remek kérdés! Jó érzés a közélet aktív szereplőjének lenni. Úgy érzem jó célért harcolunk a szervezetben. A lelkiismeretem tiszta, hogy ebben a helyzetben nem otthon ülök, hanem kimegyek az utcára és aktívan részt veszek ebben.

– A barátaidat buzdítod, hogy jöjjenek tüntetni? 

– Szoktam hívni őket, és általában ki is jönnek, aminek nagyon-nagyon örülök!

– Mi a legjobb emléked, ami a szervezethez kötődik?

– Egyértelműen az október 23-i tüntetés. Egy apró részét kivettem én is a szervezésnek, bár ez inkább Fruzsi és Ákos érdeme. Az, hogy 80.000 ember egy célért tüntet és vonul a rakparton, az számomra egy hihetetlen dolog volt és nagyon szeretek erre visszagondolni.

– A legutóbbi június 5-i megmozdulás a pedagógusnapi gála és kiállás. Számíthatunk még ilyesmikre a közeljövőben?

– Szerintem igen, vidéken és fővárosban egyaránt lehet hasonló programokra számítani. Én mozgalmas nyárra számítok!

– Milyen megmozdulásokat szeretnél megvalósítani?

– Személy szerint szeretek elvonatkoztatni a tüntetésektől, mert persze, fontos, nem állhat csak ebből a tevékenységünk. Ez az egyik ok, amiért nagyon szeretem az ADOMot. Többprofilúak vagyunk, nemcsak tüntetéseket, hanem kulturális programokat is szervezünk. A vitát már említetten korábban, mivel miskolci vagyok, ide szervezek programokat. Tervezünk workshopokat, előadásokat tartani diákoknak… Számomra a fővárosi tevékenységek kérdésesek, beszéltünk már róla, de még semmi konkrétat nem tudok mondani. Időben tájékoztatunk mindenkit, mindenről!