Az oktatási változásokért küzdő pedagógusok, szülők és diákok civil és érdekvédelmi szervezetei, szerveződései 2022. október 23-án 9 pontos közös követeléslistával álltak elő, amelyben összefoglalták a jelen és a közelmúlt oktatást érintő követeléseit. Cikkünkben szeretnénk világossá tenni, mi indokolja ezeket az elvárásokat, és mit is értünk a szikáran megfogalmazott pontokon.
Probléma: A jelenlegi oktatási kormányzat sem országos, sem tankerületi szinten nem tekinti partnernek az érintett diákokat, oktatási dolgozókat, szülőket, fenntartókat, szakmai és szakszervezeteket, a társadalmat. Ez a működési mód jellemző iskolaszinten is. Nem tájékoztatnak és nem kérdeznek, csak utasítanak, az érdekegyeztetési fórumokat megszüntették vagy kiüresítették. Pedig a vélemények érdemi figyelembe vétele alapvető egy demokráciában. A beleszólás lehetősége feltétele a közös ügy érzésének, a célok elérésének.
Az oktatás problémáit, és a tiltakozásokat is elrejtik, tagadják a kormányzati kontroll alatt álló médiában.
Amit várunk:
Nem formális párbeszédet kérünk, hanem valódi beleszólást, egyeztetést az oktatás résztvevőivel! Semmit rólunk nélkülünk!
Probléma: A kormányzati kommunikáció lejáratja a pedagógusokat, tovább rontva a pedagóguspálya vonzerejét. Emellett a pályán lévők mindennapi munkája is nehezebb egy félretájékoztatott, ellenséges közegben. A problémák tagadása, a tiltakozásokat szervezők, résztvevők lejáratása nem hozza el a minőségi oktatást. Ha a gyerekek, az oktatásban dolgozók nem merik elmondani tapasztalataikat, véleményüket, akkor nem látható a probléma, így nincs esély a megoldásra.
Amit várunk:
Megbecsülést a pedagógusoknak!
Probléma: A sztrájk a munkavállalói követelések elérésének nemzetközileg elfogadott eszköze. Akkor hatásos, ha jól látható és érezhető nehézségeket okoz a munkáltatónak. Ezzel kényszeríti ki a sztrájktárgyalásokat, az érdemi változást.
A közszférában dolgozók esetén nem megengedett a teljes munkabeszüntetés. A sztrájk alatt is biztosítandó elégséges szolgáltatás általában a munkáltató és a munkavállalók tárgyalásának tárgya. A tavaszi tanársztrájk után azonban a kormányzat a köznevelési intézményekre vonatkozóan rendeletben, majd törvényben írta elő a minimálisan kötelező szolgáltatásokat. Ezek olyan feltételek, amelyeket sokszor még a normál oktatás során sem tudnak az intézmények teljesíteni: nem lehet összevonni osztályokat, csoportokat, az órák többségét meg kell tartani stb.
Amit várunk:
Probléma: Az oktatásnak 10 éve nincs önálló minisztériuma, csúcsminisztériumokban bújtatták el az oktatásirányítási feladatokat. Folyamatos a területek szétszabdalása is: az általános képzés, a szakképzés, a felsőoktatás, a felnőttoktatás már más-más minisztérium alá tartozik. Hiányzik a közös koncepció, nehézkes az együttműködés, az eltérő szabályok még ellentéteket is szülnek a területek között. Az oktatás állami feladat, mégis nagy arányban kiszervezik a közoktatás esetében az egyházaknak, a felsőoktatásban alapítványoknak.
A hozzáértő döntéshez hiányoznak a kutatások, megszüntették az oktatáskutató intézetet, a kormányzat nem használja az oktatáskutatók szaktudását. A döntések kiszámíthatatlanok, nem átláthatók és oly mértékben központosítottak, hogy már nem is miniszteri rendeletekkel, hanem körlevélben érkező utasításokkal terjednek.
Amit várunk:
Probléma: Túlterhelten senki nem tud teljes körű, minőségi munkát végezni.
A diákok végletekig túlterheltek. A részletesen előíró tanterv miatt a tananyag egyre nő, emiatt magas a tanulók óraszáma. De még ez sem elegendő a követelmények teljesítéséhez, így a felnőttek munkaidejéhez közelítő (pl. gimnáziumban heti 34) óraszám mellett otthon is kell tanulni, házi feladatot készíteni. A tananyag elavult, nem lehet igazodni a tanulók érdeklődéséhez, lehetőségeihez, igényeihez, ezért a tanulás nem élmény, hanem teher. A tanítás annyira nem hatékony, hogy az érdeklődő, a jobb iskolába, felsőoktatásba bejutni akaró gyerekeknek különórákra kell járniuk.
A pedagógusok átlagosan heti 50 óra felett dolgoznak. A kötelezően tartandó tanórák száma korábban 18 is volt, most 22, de inkább 26 óra. Ezen felül van az órákra való felkészülés, a dolgozatok értékelése, az iskolai adminisztráció, a szülőkkel és tanulókkal való kapcsolattartás, a megbeszélések, az önképzés, az egyéni fejlesztés, az iskolai programok, az osztálykirándulás. Mindehhez hozzáadódik a tanárhiány miatti nagyon magas kötelező helyettesítés.
Amit várunk:
Probléma: Egyre nő az oktatásban az egyenlőtlenség, egyre kevesebb alapvetően járó szolgáltatást kapnak a gyermekek, a diákok.
A PISA-mérések tanúsága szerint Magyarországon kirívóan függenek a tanulmányi eredmények a családi háttértől, és itt a legnagyobb a különbség az iskolák között a tanulók társadalmi helyzete szerint. A oktatás nemhogy nem segít a társadalmi hátrányok leküzdésében, hanem tovább mélyíti azokat.
Nagyon nagy nehézséggel küzdenek a sajátos nevelésű gyermekek és szüleik, illetve a beilleszkedési, tanulási zavarral küzdők, akik még a jogszabályban előírt szolgáltatásokat sem kapják meg. Nagyon kevés a szakember, gyógypedagógus, pszichológus, pedagógiai asszisztens, fejlesztő, mind az iskolákban, mind a szakszolgálatoknál, illetve a gyógypedagógiai intézményekben.
Amit várunk:
Probléma: Az oktatásban dolgozók bére még hazai viszonylatban sem arányos a munkájuk értékével és szükségességével, így tömegesen hagyják el a pályát. Pedig az oktatásba fektetett összeg megtérül(ne) – ezt Magyarországgal ellentétben sok országban tudják. Az alacsony bér már önmagában is elriasztja a fiatalokat a pedagóguspályától, és sok elhivatott szakembert is a pálya elhagyására kényszerít. Az oktatásból 16 ezer pedagógus – a pedagógusok 10 %-a – és rengeteg egyéb szakember hiányzik és a hiány egyre nő. Hamarosan már nemcsak a minőségi oktatás, hanem a szülők számára elengedhetetlen gyermekfelügyelet sem lesz biztosítható.
A kezdő pedagógus alapbére a garantált bérminimum, ami jelenleg bruttó 260 ezer Ft – ennél kevesebb bért senki nem kaphat, aki szakmunkásvizsgával vagy érettségivel rendelkezik. Ehhez járul 52 ezer Ft ágazati pótlék. Ez nem elegendő a megélhetéshez. A pedagógusok átlagbére a diplomás átlagbér 60%-a – ez a fejlett világban a legrosszabb arány. A 2013-ban adott és azóta is sokat hangoztatott béremelést 2015-ben gyakorlatilag elvették azzal, hogy az ígéret ellenére a bér nem emelkedett automatikusan a minimálbér emelkedésével, vagyis a bértábla 2014 óta nem változott! A nem pedagógus dolgozók (pl.: pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztens, rendszergazda, iskolatitkár, könyvtáros, dajka) pedig más közalkalmazottakhoz – pl. a szociális dolgozókhoz – hasonlóan a garantált bérminimumot, vagyis 260 ezer Ft-ot kapnak nyugdíjazásukig, akár egyetemi diplomával is.
A szakszervezetek számítása szerint az első évben kb. 350 milliárd Ft-ból megoldható lenne a béremelés – amely összegnek legalább a negyede visszajut adók és járulékok formájában az államhoz. Összehasonlításképp: a Vodafone megvásárlása 780 milliárd Ft-ba került!
Amit várunk:
Probléma:
Az állam nem biztosítja minden gyereknek az egészséges, biztonságos körülményeket és a modern pedagógiai módszerekhez szükséges épületeket, berendezéseket. Az épületek sok helyen omladoznak, nem biztonságosak. A berendezés unalmas, börtönhöz hasonlatos. A szülők festik az épületet, varrják a függönyt és veszik a digitális eszközöket, WC-papírt. Hiába szeretne a tanár a tanulók együttműködésére, önálló tevékenységére alapozva foglalkozni a diákokkal, ha a tantermek, az informatikai háttér, a rendelkezésre álló eszközök nem teszik ezt lehetővé.
A pedagógushiány miatt sok helyen a tantárgyhoz nem értő tanárok vagy pedagógushallgatók tartják az órákat – vagy tanítás helyett csak vigyáznak a gyerekekre. Az óvodákban már hivatalosan is megengedett, hogy délután ne legyen szakképzett óvodapedagógus a csoportokkal. Az egyéb dolgozóhiány miatt a működtetés is gond. Például nincs aki karbantartsa az épületet, a technikát, beállítsa az informatikai eszközöket, kinyissa a könyvtárat, nincs aki takarítson.
Amit várunk:
Probléma: A közoktatásban az iskolák önállósága teljesen megszűnt, mind gazdasági, mind munkáltatói, mind szakmai szempontból. A központból irányított tankerületek döntenek minden egyes számláról, teendőről. Megszűnt a tankönyvválaszték. Általában két államilag előállított, így tankönyvi engedélyeztetési folyamaton át nem esett tankönyvből lehet választani, amelyekben megjelennek a kormánypropaganda elemei is.
A Nemzeti Alaptanterv és a kötelező kerettantervek teljes mértékben megkötik a tanárok kezét. Olyan mennyiségű tananyagot, tudást írnak elő nagyon nagy részletességgel, ami lehetetlenné teszi a helyi sajátosságokhoz, a tanulói igényekhez, a tanulók személyiségéhez, a tanár erősségeihez, a szülői igényekhez való alkalmazkodást. Ez teljes mértékben szembe megy a mai nemzetközi tendenciákkal.
Az egyre több pedagógusi feladattal párhuzamosan építették le a pedagógusok iskolán belüli és iskolán kívüli támogatási rendszerét. Egyre kevesebb a segítő szakember. Megszűntek a megyei pedagógiai intézetek, nincs minden megyében minden területnek szaktanácsadója, szakemberhiánnyal küzdenek a szakszolgálatok, leépültek az iskolán kívüli munkaközösségek, a szakmai civil szervezetek nem kapnak támogatást, szerepet.
Amit várunk:
Forrás: ckpinfo.hu
Hivatalos név: Alapítvány a Diákközpontú Oktatásért
Székhely: 1164 Budapest, Felsőmalom utca 3/E
Adószám: 19271594-1-42
E-mail: diakmozgalom@gmail.com
Középiskolás vagy egyetemista diák vagy, és szeretnél csatlakozni hozzánk? Kattints ide a jelentkezéshez!