Legyen szabadon választható az 5. érettségi tantárgy!

ADOM Diákmozgalom

Szakképzésben tanuló diáktársaink a Független Diákparlamenthez és a Tanítanék Mozgalomhoz fordultak, hogy hozzuk nyilvánosságra panaszukat a 2017-es szakmai érettségivel kapcsolatban. A nem felmenő rendszerben bevezetett és a tanulókra aránytalan terheket rovó vizsgák igazságtalanok, így mindkét szervezet kiáll a diákok mellett, és mindent meg fog tenni, hogy javítson az érintettek helyzetén!

Írd alá Te is a nyílt levelet! 

 

„Tisztelt Balog Zoltán Miniszter Úr, Varga Mihály Miniszter Úr,

Cseresnyés Péter Államtitkár Úr, Palkovics László Államtitkár Úr,

Odrobina László Helyettes Államtitkár Úr és Aáry-Tamás Lajos Úr!

 

Szakképzésben tanuló, 2017 májusában érettségiző diákok vagyunk. Egy hónap, és jelentkeznünk kell az érettségi vizsgára – végső tanácstalanságunkban fordulunk Önökhöz. Mert problémánkon sem tanáraink, sem szüleink, sem a diákönkormányzat, sem az intézményvezető, de még iskolánk főigazgatója sem tud segíteni – hiszen nem az ő hatáskörük. Egyelőre a közélettel foglalkozó tanáraink is hiába próbálnak a döntéshozókra nyomást gyakorolni. Ha Önök nem segítenek, sokkal rosszabb esélyekkel indulunk neki a vizsgáknak, mint gimnazista kortársaink, vagy a szintén szakképzésben tanuló, 2016-ban érettségiző évfolyam!

Lenne két olyan intézkedés, mely meglátásunk szerint a politikai, tanügyi döntéshozóknak csak egy tollvonás, nekünk azonban a jövőnk múlhat rajta.

1. Hadd legyen szabadon választható az ötödik érettségi tantárgy a szakképzésben tanulóknak is!

Mi vagyunk az első olyan évfolyam, amelyiknek már kötelező szakmai tantárgyból érettségizni. Ám hogy ez a szakmai érettségi pontosan milyen tantárgyakból áll össze, hogy milyen szintű követelményeket támasztanak velünk szemben, az még a 2016/2017-es tanév elején is tisztázatlan volt. A pontos követelmények csak 2016. december 29-én váltak ismertté! Egy ilyen összetett vizsgára elvileg négy éven keresztül készítik fel a tanulókat. Nekünk azonban már csak négy hónapunk maradt!

Ráadásul a mai napig tisztázatlan, hogy az új szakmai érettségin a diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás tanulók élhetnek-e az őket a szakvéleményük szerint megillető könnyítésekkel, mint például az írásbeli illetve a számításbeli feladatok alól való teljes vagy részleges felmentés.

További probléma a szakmai érettségivel, hogy számos szakmánál nem lehet használni függvénytáblázatot – noha ez a műszaki szakmáknál kifejezetten indokolt lenne!

Néhányan szeretnénk pályát módosítani, mert rájöttünk, hogy mégsem a tizennégy évesen választott szakmában akarunk dolgozni. Így, hogy a szakmai érettségi kötelező, a továbbtanuláshoz szükséges tárgyat csak hatodik érettségi tárgyként választhatjuk. Ebben az esetben a szakmai érettségi feleslegesen veszi el az időt és az energiát a többi tantárgytól!

 

A második kérésünk pedig már nemcsak a szakképzésben tanuló, hanem minden, 2017-ben érettségiző középiskolás érdeke:

 

2. Ne követeljenek tőlünk magasabb teljesítményszintet az idegen nyelvi érettségin, mint az előző tanévben érettségizőktől!

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a mi érdekünk a megfelelő nyelvtudás – de ennek elsajátítása számos egyéb tényezőtől is függ. Attól, hogy középiskolás tanulmányaink utolsó negyedében kiderül, hogy a követelmény magasabb, mint eddig, nem a teljesítmény fog nőni, csak a szorongás és a kudarcot vallók száma. Hiszen nyelvóráink száma nem növekedett, a diákok és a tanárok túlterheltsége valamint az általános káosz nem csökkent – mitől lennének jobbak az eredmények?

A szakképzésben tanulók között meglehetősen nagy arányban vannak jelen a tanulási nehézséggel küzdő, részképesség-zavaros tanulók, akik számára a követelmények változtatása nélkül is kihívást jelent az érettségi. Emellett pedig számos társunk kénytelen anyagi okok miatt dolgozni az iskola mellett. A szegénységből való kiút számukra egyedül a tanulás lehet. A vizsgák átgondolatlan nehezítésével és a vizsgakövetelmények átláthatatlan káoszával az esélytelenség és a szegénység börtönébe zárnak minket!

 

Ezzel a kérvénnyel nemcsak a döntéshozókhoz, hanem a nyilvánossághoz is fordulunk. Ha elég sokan vagyunk, talán mégsem igaz, hogy nem tehetünk semmit. Azt reméljük, ha sokan aláírják a levelet, nagyobb eséllyel kap figyelmet – kérünk minden diákot, pedagógust, szülőt, és minden állampolgárt, hogy aláírásával erősítse meg kérésünket!

Kérjük Önöket, hogy hallgassák meg kérésünket, és segítsenek nekünk!

Február 15-ig kell a vizsgákra jelentkeznünk – még nem késő! Adjanak nekünk esélyt!

 

Önöknek egy tollvonás. Nekünk az életünk és a jövőnk! De az ország jövője is.

 

Köszönettel:

Bárkay Gergely (Budapest), Bedő Viktória (Budapest), Micsek Dávid (Budapest), Nagy Balázs (Csobánka), Németh Petra Ildikó (Veszprém), Sárdi Péter (Budapest), Szabó Krisztián (Budapest), Tapasztó Tamás (Budapest), Torossy Ádám (Budapest), Zsédely Csongor (Veresegyház)”

 

Címlapkép forrása: Misinszki Izabella / Független Diákparlament