Az iskolapad székének támlájára dőlve hallgattam, ahogy a már sokat megélt tanár úr boncolgat egy oly témát, mely magába foglalja az élet azon területeinek megértését, amelyről eddig információnk valóban kevés volt. A szóban forgó téma érintette mind a közéletet, mind az emberi magatartást, s olykor még a politika hatásköreit is súrolta. Körbenéztem az osztályban, szemek-szájak tátongása bámult vissza rám. Diáktársaimból áradt a tudásszomj.
Tekintetem a táblára tévedt, hol definíciók sokasága sorakozott. Olyan szabályok, melyeket tudnunk kell ahhoz, hogy megüssük a jó érdemjegy alsó határát. A kontraszt magáért beszélt. Próbáltunk mi, tanulók, megérteni valami olyasféle látásmódot, ami magyarázatot ad az élet meghatározására, a valóban fontos dolgokra.
De megértésnek aligha volt nyoma a teremben. Ez a következmény nem véletlen, hisz nekünk csupán definíciók, s számok jutottak. Az agyunk szinte csak ezen információkkal tud élni. Az esetek többségében nem vesszük észre, hogy a gondolkodásunk nem az, aminek látszik! Gyakran csak úgy hisszük, hogy gondolkodunk, miközben egy algoritmus szerint haladunk. A tény, hogy nem tudunk olyan impulzusokat felismerni és megérteni, amely nélkülözhetetlen lenne nekünk, emberek számára, talán azt bizonyítja, hogy valóban egy struktúra szerint fejlődünk.
Az iskolában belenevelnek minket egy rendszerbe, már egész kis korunktól fogva. Megmondják miként magoljunk, miként sajátítsunk el olyan tudást, ami nem feltétlen hasznos számunkra. Könnyedén mutatják meg, hogy kik legyünk és hogyan legyünk azok. Megértetik velünk, hogy miként álljunk be az ember által alkotott egyszerű és vak sorba.
A kérdés mindig foglalkoztatott, hogy miért akarnak minket valamivé nevelni, és miért nem valakivé. Különbözünk, de mégis egyformák vagyunk, hiszen egyformán tudunk gondolkodni, egyforma sorban állunk. Véleményem szerint az oktatás gyakran csak elvakít minket attól a felfogási szinttől, amit minden ember megérdemel! Pontosabban fogalmazva az oktatás nem hagyja, hogy érvényesüljön a saját látásmódunk, hogy kibontakozzunk és saját véleményt formáljunk.
Hogy mi határoz meg minket, diákokat, napjainkban? Az, hogy miként teljesítünk egy a saját személyünktől idegen látásmódban. Érdemjegyekbe sorolnak minket aszerint, hogy milyen módon tudunk alkalmazkodni. Eme cselekedete az oktatásnak pedig hatással van a saját intelligenciánk elvetésének és egy tőlünk idegen felépítés rabjai leszünk azért, hogy ne ítéljenek meg minket ”vacaknak” .
Összefoglalva: tapasztalatom szerint az oktatás a saját gondolataink kibontakoztatása helyett egy adott rendszerbe nevel minket, amely érdemjegyek szerint ítéli meg az embert. Ezáltal görcsösen és tudatlanul ragaszkodunk a megszokotthoz csupán azért, hogy ne legyünk kitéve ítéleteknek. A rendszer felépült, az emberek egytől egyig a rendszerré váltak. Elvakultunk, s a megadott terv szerint ”gondolkodunk”, miközben azt sem tudjuk, hogy miért csináljuk, nem értjük a szeretet nyelvét. Fontos tudásra nem tettünk szert. Az iskola falai között egy olyan felszínes világban élünk, ahol egy megadott út szerint járunk, mert nem tanítottak meg minket igazán és önállóan gondolkozni.
A szerző Jámbor Luca, az ADOM Diákmozgalom tagja.
Ha Neked is hasonló tapasztalataid vannak az oktatásról, oszd meg ezt a bejegyzést!
Ha Te is szívesen elmesélnéd a tapasztalataidat, írd meg nekünk a diakmozgalom@gmail.com e-mail címre!
Ha pedig szívesen tennél is egy modernebb oktatási rendszerért, akkor csatlakozz hozzánk!
