Az utóbbi napokban beszélgettem az ADOM elnökével, Schermann Fruzsival a szervezetben töltött idejéről és munkájáról!
– Mielőtt csatlakoztál az ADOM-hoz, vettél részt oktatással kapcsolatos megmozduláson?
– Még 2018-ban részt vettem Független Diákparlamentes tüntetéseken, ugyan ötletem sem volt kik ők, vagy mi ez a szervezet. Egyszer még egy spontán tüntetésbe is belekeveredtem, teljesen véletlenül!
– Milyen érzések voltak benned ekkor?
– Először nagyon meglepő volt azt tapasztalni, mennyi diák van kint az utcán. Azért, mert az akkori osztályomban nem igazán beszéltünk közügyekről vagy közéleti kérdésekről, vagy ha bármikor felmerült kellemetlenül érezték magukat. De akkor ott velem egyidősek az aktuális politikai és oktatási helyzetről beszélgettek, ez nagyon üdítő volt számomra!
– Mikor csatlakoztál a mozgalomhoz?
– 2019-ben csatlakoztam. Abban az évben az Educatio kiállításon kitelepült az ADOM is, emlékszem, hogy kis post it-eket osztogattak, amire rá lehetett írni a véleményed az oktatási rendszerről. Ott kezdtem el beszélgetni a tagokkal, úgy éreztem tényleg érdekli őket, amit gondolok, ellentétben az iskolámmal. Ebbe az intézménybe ötödiktől tizenkettedikig jártam, majd ötödikben megválasztottak DÖK elnöknek- ezt a pozíciót végzős évemig be is töltöttem-ami egyébként úgy zajlott, hogy egy ebédszünetben kéz felnyújtással lehetett jelentkezni elnöknek. Én pedig felnyújtottam. Így történt az én megválasztásom, ebből az apátiából szerettem volna szabadulni tizenegyedik környékén.
– Miért szeretted volna az elnöki pozíciót betölteni?
– Nem a pozíció utáni vágy hajtott, hanem a tenni akarás. Először a kommunikációs stábba kerültem, később kommunikációs asszisztens lettem. Majd akkori alelnök, Fehér Szasza, egyre több és több feladatot mert rám bízni, később már egész projekteket is szerveztem. Például az én ötletem volt a tizenkét reformpont. Arra gondoltam, hogy egy országjáró turné keretein belül a diákok kaphatnának egy platformot, ahol elmondhatják a véleményüket. Hatalmas siker lett, több száz diák osztotta meg velünk az álláspontját ilyen formában, ezeket a válaszokat elemeztük, szakértőkkel konzultáltunk, és így alkottuk meg a tizenkét pontot, amit alá is írattunk a miniszterelnök-jelöltekkel a választások idején. Egy kis idő után Gyetvai Viktor, az akkori elnök jelezte, hogy külföldi tanulmányai miatt már nem tud aktívan szerepet vállalni a szervezetben. Olyan embert kerestünk, aki aktívan egybe tudná fogni a mozgalmat, aztán kis gondolkodás után Viktor és Szasza is rám gondolt.
– Volt bármi félelmed az elnöki pozícióval kapcsolatban?
– Először nagyon féltem az irányításról, viszont szervezni nagyon szerettem. Illetve a közösség is új volt számomra, annyi féle helyről vannak tagjaink, és egy személyben nagyon nehéz összetartani ennyi embert. Ekkor álltam elő a lokális koordinátorok gondolatával, mivel ők jobban ismerhetik a helyi közösséget, könnyebben lehet szervezkedni.
– Második éve vagy elnök, ha jól tudom. Miért szereted csinálni?
– Korábban is említettem, hogy hasznosnak érzem, hogy teszek valamit az oktatás ügyéért. Két húgom tanul még mindig közoktatásban és rendszeresen beszámolnak a történésekről. Azt nagyon jó érzés hallani, amikor lelkesítik őket, vagy az osztálytársaikat, hogy beszéljenek az oktatás helyzetéről. Ha nem hinnék a változásban, nem csinálnám.
– Mi a legjobb emléked, ami az ADOM-hoz kötődik?
– Rengeteg van, de mégis, azt hiszem a tizenkét pontos országjárás. Nagyon sok új embert ismerhettem meg, és minden városban, ahol jártunk lelkesedéssel fogadtak. Persze, születtek vicces szituációk abból, hogy idegeneket szólítunk le az utcán és próbálunk értelmes diskurzust generálni. Sok beszélgetés mély nyomott hagyott bennem.
– A legutóbbi június 5-i megmozdulás a pedagógusnapi gála és kiállás. Számíthatunk még ilyesmikre a közeljövőben?
– A Státusztörvény benyújtása újra tervezésre kényszerít. Én személy szerint jobban preferálom az alternatív ellenállási formákat is, több ilyenre lenne szükségünk.
– Mit értesz alternatív ellenállási formákon?
– Az eddig nem látott módszerek, amik mostanában gyakrabban feltűnnek, nem feltétlenül a törvényhozás által támogatott formák ezek, de úgy látom, fellelkesíti az embereket. Másodsorban, szerintem szükség van a konstruktív kisközegek megteremtésére, ahol van lehetőség alternatívákban gondolkodni, a saját környezet problémáira megoldást találni. Ezek nyilván nem strukturális változást idéznének elő, hanem makró közösségekben. Ez egy remek lehetőség, hiszen azt látjuk, a javaslatok benyújtásával nem jutunk előrébb.
– Előbb említetted a Státusztörvényt. Szerinted meg fogják szavazni?
– Még mindig elég nehéz elhinni, hogy akár meg is történhet. Minden bizonnyal egy nehéz időszak következik, de nem hagyhatjuk, hogy ez megtörjön minket, muszáj maradni, foglalkozni a témával és építeni ezeket a közösségeket, hogy egymást erősítve tudjunk kiállni az elnyomó rendszer ellen.
